Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola

Gyereknap     

(tanítás nélküli munkanap)     

2024.05.24.    


 

         

Divattervező pályázat

A Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája idén is megszervezte divattervező pályázatát, melyre hét tanulónk nevezett be. A felső tagozatos diákoknak a cirkusz világából kellett ihletet meríteni a négy ruhaterv elkészítéséhez. A négy öltözék alkalmi, jelmez, sportos és hétköznapi használatra készült. A másik lehetőség egy négytagú család felöltöztetése volt. A pályázatra 55 tanuló kollekciója érkezett be, melyből hárman díjazottak lettek, 16 tanuló pedig különdíjban részesült. A rajzosok több szegedi iskolából, Hódmezővásárhelyről, Makóról, Bordányból, Tiszaszigetről, Sándorfalváról neveztek a versenyre. A díjkiosztó ünnepség az iskola diáknapján történt, február 19-én, ahol csupa vidám, jelmezes diákkal, egykori diákjainkkal is találkoztunk. Megtekintettük az iskola varrodáját, ahol a tervek megvalósulnak, igazi kreatív műhely, ahol megtanulják a szakmát a fiatalok. Pályázóink közül különdíjban részesültek: Hódi Lorina 5.a Kiss Noémi 6.a Aradi Nikol 7.a Farkas Zsanett 7.a

 

     
     

 

orokos_okoiskola_logo.png kip_logo.png hatartalanul_logo-768x702.jpg teis.png 5874.jpgoldalsav__logo__vodafone_digitalis_iskola.jpg keve.png mat.png FTH_jelveny.png  digitalis temahet-2018.png

Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.  Részletes leírás