Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola

Ballagás

2024. 06. 22.


 

         

Pályaorientációs nap 2019

… „hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog.” (Szent-Györgyi Albert)
Ennek jegyében október 18-án tartottuk iskolánkban a pályaorientációs napot.
Alsós osztályközösségeink az iskolában a szülők foglalkozásával, szakmájával, állásinterjúval, babaápolással és katonai bemutatóval alapozták a tanulók sikeres pályaorientációját. Külsős helyszínekre is ellátogattak. Voltak a mórahalmi Varga Pékségben és az MPI Műanyag- és Fémfeldolgozó Kft-nél, de Szegedre az SZTE Gyógyszerésztudományi Karára is ellátogattak.
Álljon itt az 1. a osztályosok pályaorientációs napjának leírása, osztályfőnökük Kocsis-Savanya Imréné jóvoltából.
Jól sikerült a pályaorientációs napunk.
Első vendégünk a nagyfiam volt, Szabó Zoltán, aki jelenleg 10-es a szegedi Déri iskolában, ahol informatikát tanul. Zoli lelkesen mesélte el a kicsiknek, hogy miért ezt az iskolát és szakmát választotta, tetszik-e neki. Beszélt a robotika szakkörről és versenyről, amit még a mi iskolánkban kezdett el és szeretett meg. Majd bemutatta, hogy van még egy dolog, amit nagyon szeret, az a zene. Miért a trombitát választotta, hogy kell megfújni, hol játszik vele, záporoztak a kérdések a gyerekek felől. Egy zeneszámot is eljátszott nekik. Volt hangszersimogató is, ahol a gyerekek óvatosan vehették kezükbe a trombitát. Természetesen a végén a nagy sakktáblánkon egy kódolós játékot játszott a gyerekekkel, amit végül az asztaluknál kicsiben is eljátszottak.
Második vendégünk Bíró Milán apukája volt, aki postásként dolgozik Mórahalmon. Szép zöld egyenruhájában, postás táskájával jelent meg a tanteremben. Először beszélt ő is arról, hogy lett belőle postás, szereti-e a szakmáját. Megtudtuk, hogy már 13 éve járja táskájával, biciklijével a város utcáit, hogy mindenki időben megkaphassa a leveleit, csomagjait, pénzösszegeit. Megtudtuk azt is, hogy bizony nagy melegben, esőben, hidegben is el kell induljon dolgozni. Mindezek ellenére szereti a szakmáját, jól érzi magát. Köszönjük, hogy elfogadta a meghívásunkat! A gyerekek neki is sok-sok kérdést feltettek. Megbeszéltük, hogy egy másik alkalommal a postavezetővel egyeztetve ellátogatunk a postára is.
A délelőtt hátralévő részében "Amerikából jöttem" játékot próbáltunk játszani, ami egy kicsit nehéznek bizonyult, de nem adjuk fel, máskor is fogunk ezzel foglalkozni.
Végül lerajzolták a gyerekek, hogy mik szeretnének lenni, ha felnőnek vagy milyen mesebeli szakmában szeretnének dolgozni.
Összességében elmondhatjuk, gyorsan, tartalmasan telt el a nap, mindenki jól érezte magát. Egy dolog volt csak furcsa az elsősöknek, amit a nap folyamán többször is feltettek kérdésnek:
"Akkor ma tényleg egész nap nem fogunk tanulni?"
Észre sem vették, hogy mennyit tanultak.

Az 5-6. osztályos tanulóink leginkább külsős helyszíneken ismerkedtek szakmákkal, hivatásokkal. Jártak a mórahalmi Elixír Hotelben, a Varga Pékségben, a Rendőrkapitányságon, és a BAUSZER építőipari vállalkozásnál is. Szegedre a Távközlési toronyba is ellátogattak.

A 6. b osztály szegedi távközlési toronyban tett látogatásáról Koisné Kőrösi Rozália osztályfőnök írt.
A jövő szakmái a pályaorientációs napon
Mobiltelefon, internet, televízió- és rádióműsor … Mindez hogyan válhat elérhetővé számunkra? Sokan dolgoznak azért, hogy ezek a szolgáltatások a nap minden órájában rendelkezésünkre álljanak. De honnan kapjuk a szolgáltatást? Kik és milyen munkát végeznek ezért, milyen iskolákat kell ehhez a képzettséghez elvégezni? Ezekre a kérdésekre kapott választ a 6.b osztály Traj Gergely édesapjának meghívására a szegedi TELEKOM toronyba.
A munkájukat bemutató filmen láthattuk, hogy sokat tartózkodnak a természetben, olykor távoli helyeken, ahol magas tornyokra kell felmászni, hogy kijavíthassák azokat a hibákat, amiket a felhasználók bejelentenek. Ilyenkor millió vezeték és technikai berendezés közül kell felismerni a hibát és a magasban kijavítani. Mindehhez műszaki végzettségek, informatikai, távközlési mérnöki diplomák szükségesek. Nem szabad félni a magasban, jól kell tudni mászni, mint egy sziklamászónak és erősnek kell lenni, mert mászás közben fel kell cipelni olykor 20-25 kg-os alkatrészeket is!
Biztonsági sisakokkal felszerelkezve, lifttel mentünk fel a torony 90, majd 100 méteres szintjére, ahol gyönyörködhettünk Szeged városának tornyaiban, felülnézetből. Innen további ötven méter magas acélszerkezetű torony emelkedik. Itt láthattuk azokat az internet és televízió sugárzást biztosító eszközöket, antennákat, amik eljuttatják hozzánk a jeleket. Az itt lévő irodákban dolgoznak azok, akik számunkra az internet és telefonszámlákat eljuttatják.
Mindannyiunk számára nagy élményt jelentett közelebb kerülni ahhoz a technikai csodához, ami az életünk fontos, a laikus ember számára mégis oly megfoghatatlan része. Köszönjük Traj Zsoltnak, hogy ezt lehetővé tette számunkra!
http://www.fmdx.hu/transmitters-hng-szeged-telekom-torony.htm
Kristó Judit tanárnő így ír a programról „A 6. b osztálynak nagyon tartalmas volt ez a nap: tanulás, művelődés, szórakozás, közösségépítés jól megfértek egymással. A gyerekeknek hatalmas élmény volt minden perc. A jó szervezés és a "törődés" ott volt a levegőben! Külön köszönet Rózsikának, Traj Zsolt szülőnek.”
7-8-asainkhoz a Szeged és Térsége Eötvös József Gimnáziumból és a Szegedi Szakképzési Centrum Vasvári Pál Gazdasági és Informatikai Szakgimnáziumából érkeztek „előadók”. Az iskolabemutatások után tanulóink Szegedre utaztak, hogy részt vegyenek a Szent-Györgyi Albert Agórában rendezett pályaválasztási napokon. Az utaztatásért köszönet a Csongrád Megyei Kormányhivatalnak.
Az iskolavezetés nevében köszönjük kollégáinknak, valamint a fogadó cégeknek, intézményeknek hogy diákjaink sokat tanulhattak magukról, a szakmákról és a körülöttük lévő való világról.

Murányi Gabriella
intézményvezető-helyettes

 

orokos_okoiskola_logo.png kip_logo.png hatartalanul_logo-768x702.jpg teis.png 5874.jpgoldalsav__logo__vodafone_digitalis_iskola.jpg keve.png mat.png FTH_jelveny.png  digitalis temahet-2018.png

Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.  Részletes leírás