Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola

Ballagás

2024. 06. 22.


 

         

Mi leszel, ha nagy leszel?

Pályaorientációs napot tartottunk október 26-án iskolánkban, hiszen már Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas kutató is megmondta, hogy „Az iskola arra való, hogy az ember … megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.”
Iskolánk pedagógusai mindent megtettek azért, hogy a rájuk bízott tanulók sok-sok lehetőséget megismerve, alapos tájékozódás után választhassanak középiskolát, szakmát, pályát. Az osztályfőnökök rendkívüli kreativitással szervezték a délelőttöt, fejlesztették a tanulók önismeretét, azzal a céllal, hogy sokféle szakmát és tevékenységet megismerjenek a gyerekek.
Intézményi szinten
7 vendég mutatta be az általa választott hivatást, az iskolát, ahol végezte középiskolai tanulmányait.
12 „céghez” látogattak el tanulóink, hogy a helyszínen is bepillantást nyerhessenek a szakmák örömteli és nehézséget jelentő titkaiba.
A 7. évfolyam a Mi a pálya? címmel megrendezett pályaorientációs rendezvényen vett részt Szegeden.
Élményteli, tapasztalva tanulós napnak örvendhettek tanulóink.

Hálásan köszönjük a szülőknek, a mórahalmi intézményeknek, a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskolának, hogy velünk voltak ezen a napon.
A hangulatról, a helyszínekről „meséljenek” a képek, illetve néhány beszámoló.
2.a
Mi a Tóth Jánosban voltunk ma délelőtt, ahol tartalmas programokkal vártak minket.
A pedagógiás lányok halloweeni kézműves állomást prezentáltak, az infósoknál számítógépes játékokkal játszhattunk, a pincérekkel szalvétát hajtogattunk, a szakácsokkal pedig krumplifőzeléket főztünk. Jó kis nap volt!

A pályaorientációs napról Ivanov Bernadett 8. b osztályos tanuló beszámolója alapján

Mint minden évben a nyolcadikos évfolyamon tanulók, mi is egy nagyon nehéz döntés előtt állunk. Meg kell találnunk a számunkra legalkalmasabb iskolát, amelyben folytathatjuk tanulmányainkat. Sajnos ez nem mindig egyszerű! Az iskolaválasztás nagyon összetett folyamat, hiszen mielőtt jelentkezel egy intézménybe rengeteg szempontot kell figyelembe venned. Szerintem a legfontosabb kérdés az, hogy milyen szakmában érezném magam a legjobban?
A pályaválasztási napunk folyamán ezt a kérdést tette fel minden idelátogató pedagógus, pályaválasztási tanácsadó, miközben előadásokkal próbálták segíteni a döntéshozatalunkat. A Szegedi SzC Vedres István Technikumból és a Szegedi SZC Tóth János Szakképző Iskola és Szilágyi Mihály Kollégiumból érkeztek hozzánk lelkes tanárok, akik átláthatóbba tették az iskolai rendszert, és akik által megismerkedhettünk számos gimnáziummal, szakközépiskolával és technikummal egyaránt, valamint az ott ránk váró alternatívákkal. Szintén ezen a napon lehetőségünk volt meglátogatni a Móraép Városüzemeltetési Szolgáltató és Kereskedelmi Kht.-t, ahol bemutatásra került az asztalos, autószerelő és tűzoltó foglalkozás.
A legfontosabb dolog, amit ezen a napon tanultam: ahhoz, hogy jó döntést hozzak, ismernem kell a saját képességeimet és korlátaimat egyaránt, mert csak így fogom megtudni, melyik iskola a legmegfelelőbb számomra.

 

orokos_okoiskola_logo.png kip_logo.png hatartalanul_logo-768x702.jpg teis.png 5874.jpgoldalsav__logo__vodafone_digitalis_iskola.jpg keve.png mat.png FTH_jelveny.png  digitalis temahet-2018.png

Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.  Részletes leírás