Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola

Ballagás

2024. 06. 22.


 

         

Vodafone Digitális Iskola Program

2018. március 7-én a Szegedi Dóm Látogatóközpontjában a Digitális Iskola Program (DIP) 2 éves évfordulójának ünneplésére gyűltünk össze. A program egy motivációs rendszert dolgozott ki, melynek lényege, hogy a Vodafone által biztosított digitális eszközök sokoldalú használatára, a játszva tanításra és tanulásra ösztönözze a tanárokat és a diákokat.

Az ünnepi hangulatú fogadáson részt vett Amanda Nelson, a Vodafone vezérigazgatója is. Örömünkre szolgál, hogy első osztályos tanulóink, akiknek „Határ a csillagos ég” adhatták a műsort. Büszkék vagyunk arra, hogy médiaszakkörös tanulóink és mentoraik fáradhatatlan munkájáért a két Csongrád megyei iskola egyikeként Kazi Mária intézményvezető átvehette a tablettöltő szekrényt.

„A Digitális Iskola Programmal a gyerekek jövőjét építjük” mondta Amanda Nelson. Erről meg is győződhetett, amikor az ünnep délutánján ellátogatott iskolánkba, és megtekintette a DIP harmadik ajándék foglalkozását. 20 tanulónk ismerkedett a "vloggerkedéssel" Bombera Krisztina és Tábori Ádám segítségével, ahol a videokészítés technikai rejtelmei mellett, az igényes mondanivalót, hasznos üzenetet tartalmazó vlog készítését is gyakorolták. Köszönjük a Vodafone Magyarország Alapítványnak a tartalmas, élményteli programokat.

 

orokos_okoiskola_logo.png kip_logo.png hatartalanul_logo-768x702.jpg teis.png 5874.jpgoldalsav__logo__vodafone_digitalis_iskola.jpg keve.png mat.png FTH_jelveny.png  digitalis temahet-2018.png

Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.  Részletes leírás