Mórahalmi Móra Ferenc Általános Iskola

Gyereknap     

(tanítás nélküli munkanap)     

2024.05.24.    


 

         

Közlekedjünk együtt, vigyázzunk egymásra!

KEVE program októberben.

Iskolánk a 2018-19-es tanévben vezette be a KEVE közlekedésbiztonsági programot. Az idei tanévben, már az 1-2-3. évfolyamos tanulók aktív részvételével zajlik a program, ugyanis ezeken a foglalkozásokon játékos formában ismerkednek a gyerekek a gyalogos és a kerékpárás közlekedés szabályaival, aminek egyik fontos eleme a közlekedési jelzőtáblákkal való ismerkedés is.
Október 19-én rendhagyó KEVE foglalkozásokat tartott iskolarendőrünk dr. Pőcze Tünde címzetes rendőr őrnagy.
Elsőseink a zebrán való átkelést gyakorolták és a rendőri karjelzésekkel ismerkedtek a szabadban, egy erre a célra „kialakított” rögtönzött kereszteződésben.
A többi alsós osztály a kerékpár szabályos felszerelését tanulmányozta, majd egy kerékpáros ügyességi pályán a közlekedési jelzőtábláknál történő helyes viselkedést gyakorolta. Fontosak ezek az alkalmak, hiszen a kerékpározási technika is nagymértékben hozzájárul a közlekedésbiztonsághoz.
Délután a felső tagozatosok is kipróbálhatták ügyességüket a „pályán”.
Tudással, tapasztalatokkal, élményekkel teli nap volt!
Köszönjük iskolarendőrünknek, Martyin Lászlóné testnevelőnek és Martyin László tanár úrnak, hogy segítették az élményszerző nap megvalósítását.
A Mórasuli közössége

           

 

orokos_okoiskola_logo.png kip_logo.png hatartalanul_logo-768x702.jpg teis.png 5874.jpgoldalsav__logo__vodafone_digitalis_iskola.jpg keve.png mat.png FTH_jelveny.png  digitalis temahet-2018.png

Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.  Részletes leírás