logo-1055837458.png

4,2 millió forintért kaptak hangszereket a diákok

Ünnepi alkalom az Újévi koncert

Hangszert kapni mindig ünnep, ezért külön öröm, hogy így indulhatott ez az év Mórahalmon – e szavakkal adta át a Kodály Program keretében Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár az új zeneeszközöket a Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskolának a hagyományos Újévi koncert keretében.

A fiatalok zenei nevelésének támogatására hirdette meg a Kodály Programot a kormány a zeneszerző születésének 135., halálának 50. évfordulója alkalmából. 2018-ban, a központi költségvetéséből 3 milliárdot, idén pedig további 2,5 milliárd forintot fordítanak majd hangszercserére. Ennek köszönhetően az iskolák megfelelő hangszereket szerezhetnek be, de a program a művészetoktatási feladatokat is támogatja. A Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola (MAMI) a Kodály Program részét képező Hangszercsere Programnak köszönhetően korábban már kapott egy új pianínót, most pedig 4,2 millió forint értékben újabb – többségében fúvós – hangszereket. „Kevés nagyobb öröm van, mint amikor egy fiatalból előbukkan a tehetség. A zenei tehetséghez nagy türelem kell. Mi egy dolgot tehetünk most a tehetségekért: hangszert adunk a kezükbe” – emelte ki az államtitkár, aki elmondta: idén hegedűt, tenorkürtöt, dobfelszerelést, fuvolát, klarinétot, szaxofont, trombitát, harsonát és xilofont juttattak a mórahalmi fiataloknak. Az adományozó az ünnepi alkalmat minden tanuló egyéni oklevéllel tette emlékezetessé. Az újévi koncertet idén is Nógrádi Zoltán polgármester köszöntője nyitotta meg, aki arra biztatta a közönség tagjait, illetve rajtuk keresztül a város lakóit: „Legyünk elégedettek azzal, amink van! Az életben egymást érik a sikerek és a kudarcok, vannak eredményeink és veszteségeink, de a legfontosabb, hogy határozottan vegyük kézbe sorsunkat és döntéseinkkel igyekezzünk jó irányba vezetni a ránk bízottakat”. Az Újévi koncert idén a retro érzés jegyében szólalt meg: Rimszkij-Korszakovtól Szécsi Pálon át Bon Jovi-ig, vagy éppen a westernfilmeket idéző egyvelegtől Zorán dalán keresztül az ACDC keményrock-számáig széles palettán mozgott a régi szép időket felidéző repertoár. A közönség ugyanolyan hálásan fogadta a klasszikus fúvószenei darabokat és a modern könnyűzene népszerű dalait az ez évben 25. évét ünneplő fúvószenekar előadásában. Megható pillanata volt a koncertnek, amikor a hajdani levente zenekar egyik hangulatos keringőjét játszották el, majd a karnagyok a nézőtéren helyet foglaló idős szerzőt, Ördög Imre bácsit személyesen is köszöntötték. A programot ismét úgy állították össze, hogy a művészeti iskola Szalai Krisztián által vezetett Kiszenekara nemcsak önállóan, de a felnőttekkel közös darab előadásával is bemutatkozhatott – a színpadon álló vidám hangszeres tömeg pedig jól igazolta Vastag István igazgató szavait: „a fúvószene él és élni fog Mórahalmon!”. Délmagyar/Tükörkép

Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.  Részletes leírás