logo-1055837458.png

Kakaó-koncert és Művészeti-börze

Április elején az óvodások felé fordítottuk figyelmünket. Megszólítottuk az iskolába készülő kispajtásokat, hogy megismertessük velük a művészeti iskolánk tanszakjait.
Az idei évben is Tanácsné Ági néni szervezésében került sor a Kakaó-koncertre. Már hetekkel előtte megkezdtük a személyes találkozást a kisgyermekekkel. Minden tanár elment az óvodába és bemutatta saját hangszerét.
A Kakaó-koncerten a legapróbbak léptek fel, az óvodások által jól ismert népdalokat játszva. Természetesen Ági néni ismét egy kedves mesét hívott segítségül, hogy még érdekesebbé tegye a műsort számukra. A hangversenyt egy szép néptánc koreográfiával indítottuk, majd felvonult az összes hangszer, végezetül pedig a Kiszenekar mutatta be, milyen is a közös muzsikálás élménye.
Ezzel nem ért véget a „toborzás”….. hiszen április 9-én „ Művészeti- Börzét” tartottunk…..beköltöztünk néhány órára az óvoda aulájába. Itt a tanárok segítségével már ki is próbálhatták a gyermekek a hangszereket, megismerkedhettek a néptáncos viseletekkel. Közben a szülőket tájékoztattuk a zeneiskola által kínált lehetőségekről. F.J.

Börze1.jpg Börze3.jpg

Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.  Részletes leírás