logo-1055837458.png

Nyári fúvószenekaros táborok

2022. júniusában ötödik alkalommal szerveztük meg az Utánpótlás Fúvószenekar nyári táborát, ahol ezúttal is öt napot töltöttek a gyerekek. Ebben az évben egy új formáció is csatlakozott a csapathoz, a „Tücsökzenekar”. Ők olyan kis zenészek, akik csupán pár hónapja játszanak hangszerükön. A táborban az intenzív próbák mellett jutott idő fagyizásra, kézműveskedésre és focibajnokságra is. A szülőknek ebben az évben is a táborzáró hangversenyen mutatták be a gyerekek a héten gyakorolt darabokat. Mindkét zenekar 3-3 műsorszámot adott elő az érdeklődő közönség számára.
Ez év júliusában a nagyzenekar a csongrádi Körös-toroknál töltött el néhány napot. A tábor fő vonalát a próbák határozták meg, mivel délelőtt és délután is 2-2 órát gyakorolt a fúvószenekar. Új darabokkal ismerkedhettünk meg – melyekből már a szegedi térzenénken hallhatott a népes közönség. A többi pedig már megelőlegezi az Újévi Hangverseny tematikáját. Emellett jutott idő és hely a menet gyakorlására is, ami fontos képesség a fúvószene palettáján, azonban nem olyan könnyű együtt lépni és közben egyszerre fújni is, mint amilyen mutatós tud lenni!

Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.  Részletes leírás