logo-1055837458.png

A Fúvószenekar úti élményei Boszniából

2015. 07.17. éjfél. A zenekar a szokásos nyári útjára készül. Most a csodás Boszniát látogatjuk meg, annak is Trebizsat nevű települését.

 

Lassan gyűlik a csapat, indulás a horvát határ felé. Mindenki elfoglalja a helyét és az üléseken, vagy a padlón, ahogy sikerül elhelyezkedve elalszunk.
A hajnallal együtt kezdünk ébredezni, elő a személyiket és tovább a bosnyák határ felé.
Čapljina volt a végállomás, de nem hagyhattuk ki az útba eső Mostart sem, hiszen már rég járt itt a zenekar és frissíteni kellett az emlékeket. Kicsit körbenéztünk, de a 42 fokos hőségre való tekintettel úgy gondolom, mindenki nevében mondhatom, hogy a bazárokkal szemben a hangulatos kis barlangban kiépített kávézó nyert, mindenki elfogyasztotta a kis sörét, limonádéját, kávéját és indultunk tovább a szálláshelyre.
A vendéglátóink friss gyümölccsel, hideg üdítővel és helyi pálinkával vártak minket. Az uzsonna után mindenki elfoglalta a szálláshelyét, kicsit megismerkedtünk a helyi laktanyával, ahol el voltunk szállásolva. Miután kipihentük az út fáradalmait, elfogyasztottuk a vacsoránkat.
Čapljina gyönyörű város, amit a vendéglátóink szívesen megmutattak nekünk az első este. Hatalmas sétát tettünk a központban és minden a városnak fontos helyet, szobrot, emlékművet megnéztünk. A templomot este 9-kor látogattuk meg, ahol már egy ferences rendi szerzetes várt bennünket tárt karokkal. A mi Balázs atyánkhoz hasonlóan közvetlen volt és imádja a városát. A hely történelmét kezdte el mesélni, amit mindenki nagy érdeklődéssel hallgatott. Utána végigkínált bennünket üdítővel, a helyiek számára ismert lozaval. Nagyon jó hangulatban telt el a séta, mindenki kellőképpen elfáradva várta a következő napot.
Másnap elhangzott a névsor, és a zenekar a buszon ült, hogy meglátogassuk Međugorje-t, ahol a bűnbánó Szűzanya-szobor található. Egy nagyon kedves hölgy volt erre a napra az idegenvezetőnk. Fel kellett menni egy dombtetőre, hogy láthassuk a szobrot. A felfelé tartó út nagyon nehéz volt, az éles kövek miatt, ezért csak lehajtott fejjel tudtunk menni. Az ott élők szándékosan nem is alakítanak ki egy könnyebb útvonalat, hogy az emberek bűnbánatot gyakoroljanak, ha látni szeretnék a Szűz Máriát. Itt a hölgy beszélt a testvérpár történetéről, és arról, hogy hogyan jelent meg nekik a Szűz. A szobor lábához elhelyeztük a keresztet, amit Balázs atya küldött, és mindenki kicsit elmélyülhetett a gondolataiban.
Ezután egy gazdag amerikai fiatal feleségének épített hatalmas udvarházát látogattuk meg. Nos, ha valaki álmodott már hercegnőset, annak javaslom, hogy ide menjen el további ihletért. Gyönyörű hely, pazar panorámával.
A nap második felét a Trebizsat folyó partján töltöttük. Kristály tiszta (és jéghideg) vizében élmény volt a fürdés. A kihelyezett kenukkal felfedezhettük a folyó közeli zugait, kisebb vízeséseit. A zenekar merészebb tagjai kipróbálhatták a 3 méter magasból való ugrást is.

A kialakított sütöde isteni ebéddel lepett meg bennünket, amit a folyó partján fogyaszthattunk el. Miután mindenki kiugrálta magát, elindultunk a szállásra, ahol kipihenten várhattuk a következő napot. (Ja, vacsora előtt még egy színvonalas és kiegyenlített focimeccsen mértük össze fizikai állóképességünket a vendéglátóinkkal, ahol becsülettel küzdtünk, de rongyosra vertek minket…)
Második nap a Kravica Nemzeti Parkba látogattunk el. Itt több vízesés helyezkedik el egymás mellett, ami egy folyóba zúdul. A sekély víznek köszönhetően az úszni nem tudók is megmártózhattak.

Miután kipancsoltuk magunkat, elindultunk az ebédünket elfogyasztani, és készülődni az esti koncertre.
7-kor egy rövid menettel kezdtünk és a város főterén minden zenekar eljátszott 2-2 indulót. Végül a koncert helyszínére mentünk ahol 3 együttes mutathatta meg tudását. A koncert után a vacsora és a zenészektől már megszokott táncos-barátkozós esttel zártuk ezt a csodálatos napot.
Másnap kissé fáradtan, de élményekkel gazdagodva indultunk haza. Ezért a csodálatos élményért köszönjük a támogatást: Mórahalom Város Önkormányzatának, Mórahalom Közoktatásáért Közalapítványnak, az RMB-Transz Kft-nek, Nemzeti Kulturális Alapprogram Kuratóriumának, valamint a zenekaros szülőknek és az összes támogatónknak. Mindenki nevében elmondhatjuk, hogy egy fantasztikus útról, és nagyszerű élményekkel tele jöttünk haza. Köszönjük!

 

A Fúvószenekar nevében: Vastag Anna

Mórahalmi Tükörkép 2015. augusztus

Weboldalainkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy személyre szóló szolgáltatást nyújthassunk látogatóink részére.  Részletes leírás